1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.
Várkert Bazár
2017
REGISZTRÁCIÓ

Esemény regisztráció

A megadott kód hibás! Kérjük, próbálja újra!


Érdeklődési körök




Kiemelt támogatóink:

Secure Trend 2017

Sajnos életünk részévé vált a kiber bűnözés mint fogalom, nem telik el úgy nap, hogy a hírekben ne hallanánk valamilyen információbiztonsági vagy rendszerbiztonsági incidensről.
Legyen ez akár egy ipari kémkedési botrány, repülőgépek eltérítése a levegőben pusztán demonstratív jelleggel, vagy magáncélra készített fényképek üzletszerű publikálása a médiában, hogy olyan “apró” már már figyelemre sem méltó dologról ne is beszéljünk, mint milliónyi hitelkártyaadat ellopása, a rizikó hatalmas és sokszor emberek életét is veszélyezteti.

Azt eddig is tudtuk, hogy az Informatika komoly gazdasági tényező, de az információtechnológia drámai fejlődése nyomán mára elmondhatjuk, hogy a klasszikus hatalmi ágak mellé létrejött az Informatika mint erős hatalmi tényező. Aki az informatikát és ezzel együtt az információkat uralja az erős tényezőnek számít mind a politikában az iparban de még a magánszférában is. A fejlődés rohamos hiszen pár év alatt életünk szerves részévé váltak a számító- és táblagépek, okostelefonok, mi magunk pedig akarva akaratlanul az online térben találtuk magunkat. A társadalom jelentős részét mindez felkészületlenül érte. Ha mindezekhez hozzátesszük azt, hogy az információbiztonsági fenyegetettségekkel és sérülékenységekkel – beleértve az emberi tényezőt is – egyre gyorsuló ütemben szembesülünk, akkor világossá válik, hogy a témáért felelős vezetőknek nincs könnyű dolgunk, hiszen be kell látniuk, hogy változó mértékben ugyan, de folyamatosan ki vannak szolgáltatva, éppen ezért egy percre sem lehet megállni.

A SECURE TREND konferencia célja, hogy megmutassa a jövőt mindezt úgy, hogy egy asztalhoz ülteti az információbiztonság fejlesztéséért tenni akaró IT és információbiztonsági vezetőket, valamint a szegmensben működő megoldásfejlesztő és szolgáltató cégeket.

Nem célunk tömegrendezvény létrehozása, a megfelelő embereket szeretnénk egy helyen egy időben segíteni a legfrissebb technológiák megismertetésével egy szakmailag teljesen független platform alatt.
Program Konferencia

Konferencia program

08:30 - 09:15Regisztráció és támogatói bemutatkozók
09:15 - 09:20MegnyitóSvájger Árpád, ST Events
09:20 - 09:45A GDPR és a NISD számára hasznosak a mesterséges intelligencia alapú modern biztonsági eszközökRoman Cupka, Flowmon
09:45 - 10:10Skybox – Támadási felületBajmóczi Balázs, WSH
10:10 - 10:35Kiberkártevő világtrendek (Kaspersky)Forján Tamás, 2F
10:35 - 11:00Az Üveghegyen innen, a GDPR-on túlHirsch Gábor, Fortinet
11:00 - 11:25Szervezeten belüli veszélyek és viselkedés analízis Igor Urban, Forcepoint
11:25 - 11:50Cyber elemzés és fenyegetés vadászatBenyovszky Balázs és Csendes Balázs
11:50 - 12:20Szünet
12:20 - 12:45Az üzleti folyamatok automatizálása és a végpontvédelem az ipar 4.0 korábanMarek Voda, Ivanti
12:45 - 13:10Emelt jogosultságú felhasználók kezelése akár (Sec)DevOps folyamatokban is (CyberArk)Clico Hungary
13:10 - 13:45Adatmaszkolás felsőfokon (Imperva)Csinos Tamás, Clico Hungary
13:45 - 14:10Az Extreme vezetékes és vezeték nélküli hálózati automatizációjának bemutatása a Skoda esettanulmányán keresztülMichal Zlesak, Extreme Networks
14:10 - 14:50Záró előadásunk vendége az IMF szenior biztonsági szakértője Washington-ból (élő beszélgetés)
14:50 - 15:50Svédasztalos ebéd és sorsolás


Program Workshop

Workshop program

09:20 - 10:00Ismerjük meg Sandblast-ékat!Páli Péter, SnT Consulting Hungary
10:00 - 10:40Palo Alto – nemcsak tűzfal – kiegészítő technológiákSchulcz Norbert, Clico Hungary
10:40 - 11:10Skybox – Támadási felületBajmóczi Balázs, WSH
11:10 - 11:50A hálózat átláthatóságának növelése a SIEM segítségévelSzalai Tamás, RelNet Technológia
11:50 - 12:20Szünet
12:20 - 13:00Átfogó GDPR szintű biztonság kiépítése WatchGuard Total Security segítségével Nagy Gábor, SafeSoft
13:00 - 13:40Juniper SDSN áttekintésBajmóczi Balázs, WSH
13:40 - 14:20Fortinet sandboxing onsite és cloud Szöllősi Imre, WSH
14:20 - 14:50Biztonságos hozzáférés mobil eszközökről a vállalati erőforrásokhoz és a felhőhöz, valamint az online szolgáltatások védelmeFekete József, RelNet Technológia
14:50 - 15:50Svédasztalos ebéd és sorsolás


Várkert Bazár
Photos
Hamarosan.
2015 2015 Secure Trend
2016 2016 Secure Trend
Rólunk

Küldjön

üzenetet!

Amennyiben kérdése, kérése van szolgáltatásainkkal, eseményeinkkel kapcsolatosan, kérem, lépjen kapcsolatba velünk!

Rólunk

Svájger Árpád
arpad.svajger@stevents.hu
+36 70 324 4450


Konferencia szervezőként dolgozom, az elmúlt 8 évben kizárólag informatikai események megvalósításával foglalkoztam.

2008-tól 4 éven át dolgoztam Magyarország legnagyobb IT biztonsági konferenciájának szervezésén, ezután az IDG Hungary lapkiadó rendezvény üzletágát vezettem. Alapítója és tulajdonosa voltam a mySec.hu információbiztonsági portálnak. 2011 és 2013 között kreatív igazgatóként részt vettem a Myrtis Creative közösségi média ügynökség munkájában.

Nevemhez köthető események:
SEC-Tour Conference & Workshop 2014-2017
SECURE Trend Conference 2015-2017
ISACA Conference 2009-2017
ITBN Conference 2008-2011
ICT Day 2012-2013
Open Source Conference 2011-2013
SecWorld Workshop conference 2013
SYSAdmin Day 2011-2013
CIO.hu Conference 2012-2013
© 2017 ST Events